A horgászok többsége külön dobozban őrzi kincseit. Aki rendet tart benne, nemcsak megkönnyíti magának a horgászást, de jobb eredményt is tud elérni.
Olyan sokféle horgászmódszer van, hogy az sem meglepő, hogy annyiféle eszköz létezik a horgászfelszerelés tárolására. Természetesen a horgászládát elsősorban a józan ész alapján választjuk ki, de meglepő, hogy a jól átgondolt választás később mennyire megkönnyítheti a horgászást, sőt kellemesebbé is teszi azt. Helyet kell találnod benne egész felszerelésed számára, és úgy kell tudnod elhelyezni mindent, hogy ne kelljen túl sok dobozt magaddal hurcolnod.
Minden eshetőségre
A horgászfelszerelést a legkülönbözőbb helyeken tárolhatod: szétnyitható szerszámos ládában, műanyag dobozokban, hátizsákban, övtáskában, mellényzsebben, sokfiókos speciális kosárban és horgászládában is. Mindegyiknek megvannak az előnyei, amelyeket csak a saját igényeiket jól ismerő horgászok tudnak felmérni. Ha például a folyó partján vándorolva keresed a domolykók vagy márnák állásait, csak utadban lenne egy nagy horgászláda sok kis tálcával a csalik számára, beépített bottartóval és állítható lábakkal.
Mielőtt elindulsz horgászni, gondold meg, milyen módszerrel szeretnéd fogni a halakat, és mennyi felszerelésre lesz szükséged. Azok a horgászok, akik egy-egy konkrét halfajra vadásznak, sokszor csak minimális mennyiségű felszerelést és csalit visznek magukkal. Az övtáska vagy egy kis feldeles doboz csak akkor elég az úszók, horgok és ólmok tárolására, ha tudod, hogyan akarsz horgászni. Ellenkező esetben esetleg sajnálni fogod, hogy nem vittél magaddal még néhány apróságot. Ritkán sikerül valamit is fognia a horgásznak, ha nem bízhat a felszerelésében, nem is beszélve arról, hogy kétes az ilyen horgászat nyújtotta élvezet is.
Az úszótartó hengeres doboz és még néhány kis doboz az ólmok és horgok számára nagyon jó szolgálatot tesznek, ha gyakran akarod változtatni a helyedet és módszeredet. Egy kétrekeszes doboz, az úszótartó henger és né-hány csalis doboz elfér egy kis hátizsákban is.
Az ülőkeként használható hátizsákban sok felszerelés elfér, ugyanakkor nem akadályoz a szabad helyváltoztatásban. Belefér néhány közepes doboz vagy egy nagyobbacska szétnyit ható láda, és amikor megérkezel a helyszínre, lesz min ülnöd.
A szétnyitható ládában könnyű rendet tartani, mert minden kelléket külön rekeszbe tudsz tenni. A ládát könnyű vinni (feltéve, hogy nincsenek benne nehéz fenekező ólmok), a rekeszek pedig, ha rendet tartasz bennük, nagyon megkönnyítik az életedet. A túra előtt saját kényelmed érdekében érdemes egy kis időt fordítai a kellékek rendezésére. A láda különösen a csónakból történő pergetésnél hasznos, mert minden műcsali állandóan kéznél van a rekeszekben.
A horgászládák egyaránt népszerűek a horgászok és a versenyhorgászok körében. Elegendő hely van bennük a felszerelés számára, és kényelmes ülőhely is. A legegyszerűbb modell egy üres láda, amelyben sok különféle kis rekesz és doboz elfér. Egyes horgászládáknak több fiókja is van, és szét is lehet szedni őket. Gyakran vannak rajta bottartók, az esernyő és a kiemelő szák rögzítésére szolgáló kiegészítők is. Legtöbbjük állítható horgászás kellemes és teljesen problémamentes legyen. (Közhelynek, de nézzünk magunkba: legtöbbünk gyakran inkább csak rendetlenséget talál ládájában, mint a keresett dolgot).
Természetesen, ha csak egy módszert alkalmazol, és nem viszel magaddal sok felszerelést, nem gond, hogy az orsód tartalék dobja a stoppereket tartalmazó csomag alatt vagy fölött van. Fontos lehet viszont, ha többféle módszert alkalmazol. Minél több felszerelésed van, annál fontosabb a rend. A hasonló kellékeket tartsd egy helyen a horgokat a horgokkal, az ólmokat az ólmokkal így tudsz válogatni is a szereléskor. Az is jó módszer, ha a gyakran használt kiegészítők például az úszók, stopperek és ólomsörétek a láda azonos részében, egymáshoz közel vannak. Az etetőkosarakat viszont ne tartsd ugyanabban a rekeszben, ahol a villantókat ez csak megnehezítené az életedet.
Horgászás közben tudnod kell, mi hol van, és mindent gyorsan meg kell találnod. Ez azt jelenti, hogy úgy kell szétraknod a felszerelésedet a parton, hogy minimális erőfeszítésbe kerüljön a dobás, az etetés és minden más szükséges művelet elvégzése. Fölösleges, hogy minden egyes alkalommal felállj és kinyisd a horgászládádat, amikor a horogszabadítóra van szükséged.
Wobblerek a szappantartóban
A kis wobblerek tárolására nagyon alkalmasak a műanyag szappantartók. Az alsó részük rendszerint mélyebb, a tetejük laposabb. A mélyebb részt szivaccsal vagy puha műanyag habbal kell megtölteni, és abba beleszúrni a wobblerek horgait. Az így tárolt csalik nem ütődnek egymásnak, a horgok éle nem tompul el. A szappantartó másik nagy előnye, hogy akár egy kis zsebben is elfér. A szappantartó vásárlásánál ügyelni kell arra, hogy jól záródjon, és magától ne nyíljék ki. Biztonság okáért érdemes még egy befőttesgumival is összefogni.
Végül: rend
Amikor vége a horgászásnak, az ember a legszívesebben mindent bedobálna a ládába, hogy mielőbb hazaindulhasson. Ne engedj ennek a kísértésnek, később sokkal több idődbe és fáradságodba fog telni, hogy újra mindent a helyére rakj. Ha rábírod magad, hogy minden alkalommal módszeresen összecsomagolj a horgászás végeztével, hamarosan szokásoddá válik, és már nem kell rá külön gondolnod.
A cikkhez tartozó 9képmegtekintéséhez regisztrációra van szükség.
Rengeteg féle wobbler kapható, gyűjtésük már önmagában is hobbivá válhat. Mindenesetre olyan wobblereket vásárolj, melyeket biztos, hogy ki tudsz használni a horgászat során
A wobblerek megszámlálhatatlan színben, alakban és méretben készülnek. Ahol az egyik nem válik be, a...
Azt hihetnénk, hogy a halak nem képesek lenyelni egy ilyen nagy csalit, de a nagy szájnyílású fajták (pl. márnák, pontyok, fejes domolykók) számára ez egyáltalán nem jelent nehézséget.
A giliszta az egyik legeredményesebb, legsokoldalúbb, könnyen hozzáférhető csali.
Nyári záporok u...
A kereskedelemben különféle ízesítő anyagok kaphatók por vagy folyadék formájában. Egy részük olyan kellemes illatú, hogy ehetőnek tűnik. Egyszerűen kísérletezni kell, hogy megállapítsuk, melyik is a leghatásosabb.
Szinte minden halfajta kiválóan kap a rovarlárvákra. Minden bizonnyal éppen ezért használják a profi...
Fickling, az egyik legjobb és legnépszerűbb angol csukázó, visszaengedi a vízbe a jól megtermett szépséget. A hal a jól bevált csalira, a döglött kishalra kapott. Bánj jól a halakkal, óvatosan vedd le őket a horogról, és minél előbb engedd vissza a vízbe.
Nagy élvezet az a látvány, amikor az úszó élénk színű bóbitája elmerül a vízben, ha a hal éppen
kap...
Az árvaszúnyoglárva az elképzelhető legjobb csali dévérre és bodorkára. Fontos, hogy a horgot közvetlenül a lárva fejénél szúrjuk be, és 1-2 cm-rel az aljzat fölött horgásszunk úgy, hogy a lárva egy kicsit hozzáérjen a talajhoz.
Nagy árvaszúnyoglárva a horgon és kis szúnyoglárva "dzsóker" az etetőanyagban: az eredmény egy teli...
A bábok és a lárvák szétválasztásához egy olyan szita kell, amit fel tudsz tenni az edény peremére, ne szórj egyszerre túl sok kukacot rá, mert a lárvák nem fognak tudni könnyen átmászni a lyukakon.
A csontival ellentétben a bábok nem mozognak a horgon. Ennek ellenére a halak egyenesen odavannak ez...
A darált hús és a zsemlemorzsa keverékének olyan állagúnak kell lennie, hogy golyókat gyúrhass belőle, és azok ne essenek szét. Az olcsó darált húsban meglehetősen sok a zsír, így a belőle készült etetőanyag feljöhet a víz felszínére. Az erősebb sodrású vizeken kaviccsal vagy agyaggal le kell súlyozni, különben kisodródik a horgászvízről.
Ha domolykózni készülsz, egy nappal korábban menj el a henteshez, ahol olcsó és kiváló csalit vásáro...
Ez a gyönyörű compó kenyérgyurmára kapott. Talán éppen ez a csali a leghatásosabb a nagy compókra és bodorkákra. A hal világos zöldessárgás színe arra utal, hogy tiszta tóban élt.
Századunk első felében ezzel a sokoldalú és könnyen használható csalival sokkal több halat fogtak, m...
A pontyok nagyon szeretik az úszó csalit, különösen a kutya és macskaeledelt nomeg a kenyérhéjat. Könnyű meglesni a pontyokat, mert állandó útvonalakon mozognak. Rendszerint visszatérnek oda, ahol egyszer már jártak.
Bár a babot és a borsót sokan tartják közepesen hatásos csalinak, nem egyszer sok pontyot és compót ...
Érdemes összeszedni még a darázsfészek üres, papírszerű külső darabkáit is. Összezúzva, leforrázva és kenyérmorzsával összekeverve kiváló etetőanyag lesz belőle a domik számára.
A darázslárva kiváló, de ellentmondásos csali. Gyűjtése csak felnőtteknek való foglalatosság, ám kör...
Andy Little egyike azoknak a horgászoknak, akiknek a pontyozás mai nagy népszerűségét köszönheti. Több közkedvelt horgászkönyv szerzője, és mindig nagyon szívesen vállalkozik új ötletek bevezetésére. Andy több 13 kg fölötti pontyot fogott, mint bárki más.
Egy nagyon hideg napon Andy Little, a híres pontyhorgász szétrakja felszerelését Angliában a Rocla t...
Motorozás közben, újabb horgászhelyünk felé hajózva ismét rázendített az eső. Elkél ilyenkor egy jó, vízhatlan öltözet. Az égi áldás valamelyest lehűtötte a levegőt is, nem árt, ha a kabát alatt van meleg pulóver.
Bokor Károly a Magyar Horgász munkatársaként, több könyv szerzőjeként, nem csak hogy elismert szakte...
Neville Fickling kapitális példányok fogásáról híres, fogott már brit rekorder csukát és süllőt is. A Csukahorgászok Klubjának titkára volt egy ideig. Jelenleg néhány csukás és pontyos horgásztó kezelője.
A vízzel telt kavicsbányagödrökben a csukák nagyra nőnek. Ősszel Neville Fickling ezeket a ragadozók...
John Watson az egyik legjobb brit horgász. Horgász szaktanácsadóként és horgászvezetőként meg lehet rendelni egy egész napos horgásztúrát a társaságában.
A horgászboltok egyre többféle kész etetőanyagot kínálnak. Összetételük nagyjából megegyezik, igazi ...
Ha gyors folyású folyón használsz fenekező szereléket, támaszd botodat változtatható magasságú bottartóra. így a zsinór a víz szintje fölé emelkedik, és a víz nyomása nem fogja befolyásolni a rezgő spicc érzékenységét. Ez a bodorka nyitott etetőkosárral került horogra.
Van már az úszó nélküli horgászáshoz szükséges felszerelésed. De, vajon tudod-e használni?
Feneke...
A több, mint egykilós vörösszárnyú keszeg visszakerül a vízbe, hogy később újból megküzdhessen a horgásszal. Mielőtt visszaengednéd a halat, igyekezz minél közelebb menni a parthoz, még ha ez nem is mindig egyszerű.
A pontyozást kisebb példányokkal érdemes kezdeni. íme néhány jótanács az újoncoknak.
A pontyozók ...
Az insert típusú wagglerek kiválóan jelzik az óvatos kapásokat. A képen látható modelleknek a horgászhely látási viszonyaihoz igazodó cserélhető antennáik vannak.
Sok, különféle célra alkalmas legyező zsinór létezik. Érdemes megvizsgálnunk őket közelebbről.
A ...
A Nyáron érdemes a kiegészítő súlyozás sörétjeinek egy részét közvetlenül a waggler alapjához húzni, hogy a csali lassan süllyedjen a vízben, és ezzel arra ingerelje a halakat, hogy már a merülő csalira kapjanak.
Gyakran találkozunk azzal a véleménnyel, hogy a horog a horgász felszerelésének legfontosabb eleme. ...
Horgászás megérzéssel: a horgász a sűrű növényzet között a kis folyón igyekszik kézzel érzékelni a kapásokat. Jó módszer ez a kereső horgászathoz, amikor gyakran változtatjuk a helyünket.
A zsinór minden horgászfelszerelés alapvető része. Helyes megválasztása gyakran meghatározza a horgá...
A horgász tudta, hogy a túlsó part közelében a vízre hajló ágak alatt ott kell lennie egy márnának vagy domolykónak. Nem volt más dolga, mint a halak feltételezett állása felé vezetni a csaliját.
Ezzel a technikával még egy kényelmetlen állásról is jól lehet horgászni. A márnák, domolykók, bodor...
A Balsafából és varjútollból saját kezűleg készített Topper Haskins úszók. A fő súly egy áramvonalas sorozat BB sörétekből. A kis létrára tekerve mindig kéznél vannak.
Ha a körülmények olyanok, hogy kicsit jobban le kell súlyozni a szereléket, a balsafák és az Avonok ...
Csaknem minden waggler használható csúszó úszónak, ha önsúlyos, és két AAA ólomsörét szerelhető melléje állítják a módszer szakértői. Ez a gyönyörű dévér is igazolja ezt az elméletet.
Sok horgász kedve elmegy a csúszó úszóktól, amikor az első próbálkozásoknál összegubancolja a zsinór...
A dévérező türelmesen várja a kapást a tó sekély öblében. A nagy tavak, például a Balaton, Velencei-tó, valódi paradicsomot jelentenek a dévérezők számára. A legeredményesebb módszer ezeken a vizeken is a lengő spicces fenekezés bőséges etetéssel.
A lengő spicc az utóbbi időben kezd visszatérni a divatba. Egyre több horgász jön rá, hogy álló víze...
A szabad dobás és a nagy halak okozta meglepetések ezek azok a próbák, amelyeket az orsónak hibátlanul ki kell állnia. Az utóbbi években az orsók technológiája az új anyagoknak köszönhetően villámgyorsan fejlődött. Az orsók gyártásához rendszerint grafitot használnak, mint például ennél a nyitott álló dobú peremfutó orsónál.
Még a legtapasztaltabb és legóvatosabb pontyok sem tudnak ellenállni a víz tetején lebegő kutyaelede...
A jó pontyozó botnak elég rugalmasnak kell lennie ahhoz, hogy kellőképpen kirugózza a hal kirohanásait a part közelében. Minél kevésbé rugalmas a bot, annál erősebb zsinórra van szükség.
A pontyozás a horgászat különleges ága. A gyártók nagyon sokféle botot kínálnak, de vajon melyiket é...
A horgászok régebben maguk csinálták úszóikat ez a stick úszók esetében nem is volt olyan könnyű. Ma minden jobb horgászbolt széles választékot kínál az úszókból is.
A stick úszók alakjukról kapták a nevüket olyanok,
Folyóvízen gyakran vesszük kézbe a finomabb úszós botot. Eredményességünk viszont nagyban, függ attó...
Ennek a horgásznak egy szempillantás elég annak a megállapítására, hogy melyik wobblert és villantót hozta magával. Ez a szétnyitható horgászládák legfőbb előnye. Összecsukva ezek a ládák könnyen hordozhatók.
Nehéz egyértelműen meghatározni, mi is a waggler. Az úszók egy speciális fajtája? Van-e egyedi teste...
A kicsi etetőkosarak akkor válnak be, ha a halak félénken kapnak. Ez a dévérkeszeg egy zárt etetőkosárral szerelt készség, gilisztával csalizott horgára kapott.