Minta szöveg

Főoldal | Horgász Suli | Fenekező horgászat | Folyóvizi | Horgászás cseppólommal

Horgászás cseppólommal

2011-01-06 18:44:59



Az etetőkosarak elterjedése lassan kiszorítja az egyszerű parti horgászatot. Bizonyos helyzetekben azonban ennek a módszernek még sincs párja.

Negyven évvel ezelőtt a nehéz ólommal történő parti horgászatot a primitív, találomra való horgászás módszerének tekintették az angolok, amellyel leginkább csak angolnát lehet fogni. A változást a bombának vagy Arlesey-féle cseppólomnak nevezett súly, a kapásjelző és az ún. csacsi, a rezgő spicc elődjének megjelenése hozta meg. Az ötvenes és hatvanas években a nagy halakra specializálódott horgászok és a versenyhorgászok megdöntötték a parti horgászat egyszerűségét hirdető nézeteket, és bebizonyították, hogy bizonyos körülmények között ez a módszer ugyanolyan eredményes lehet, mint bármelyik másik.

Mikor használjunk cseppólmot

Altalánosságban elmondhatjuk, hogy akkor érdemes cseppólmot vagy etetőkosarat használni, ha a halak azon a területen kívül tartózkodnak, ameddig az úszó elér. Ugyanez a helyzet akkor is, amikor nem lehet úszót használni, a mozdulatlan csalinak viszont a vízfenéken kell maradnia.

A cseppólom bizonyos szempontból kedvezőbb az etetőkosárnál: segítségével különböző helyeken is szerencsét próbálhatunk, mellőzve az egész horgászhely beetetését. Lehetővé teszi azt is, hogy hosszan kitarts egy helyen anélkül, hogy minden egyes alkalommal bedobj, ha etetni akarsz, mint ez az etetőkosaras horgászásnál szükséges. Csatornák rendszerint kicsi a mélységük, s emiatt etetőkosarat használva elriasztanánk az óvatos halakat. A csatornákon a cseppólmos horgászat sem a legalapvetőbb módszer, hiszen a mozdulatlan csalit pálca segítségével is a fenéken tarthatjuk. A csatornákon a cseppólom akkor válik be, ha a parttól távol akarsz horgászni, de az erős szél miatt nem használhatsz wagglert vagy hosszú horgászbotot.

Állóvizek és lassú folyású vizek a sekély (1 méternél nem mélyebb) álló és lassú folyású vizeken a cseppólom rendszerint eredményesebb, mint az etetőkosár, amely a vízbe csapódva elriaszthatja a halakat.
A vízmélységtől függetlenül a cseppólom mindig jobb az etetőkosárnál, mert ponto-sabb dobást tesz lehetővé. Nagy szélben különösen hatékonyabban tölti be a feladatát.

Feltételezve, hogy a hal beveszi a csalit, az etetéshez használj csúzlit. Csinálj golyó-kat, és próbáld a parttól 50-60 méterre belőni azokat. A cseppólommal ugyanoda kell találnod. Mielőtt a csúzliba teszed a földgolyót, nedvesítsd egy kicsit be a felületét, így nem fog szétesni repülés közben. Ha az első golyó még a levegőben szétesik, az azt jelenti, hogy túl száraz, esetleg már túl nedves, de az is lehet, hogy nagyon sok benne a csonti.
Ha etetés után a halak nem kezdenek kapni, fehér csontival vagy bábokkal töltött zárt etetőkosarat kell használnod. Csak akkor veheted újból elő a cseppólmot, ha a kiválasztott helyet már elég anyaggal beetetted.

Gyors folyású vizek az ilyen típusú vizeken a fehér csonti, a horoghoz közel szerelt cseppólom, és a kis mennyiségű etetőanyag válik be a legjobban. Ez a módszer különösen az első fagyok után és télen eredményes, amikor a víz már tiszta. Rendszerint a halak ilyenkor már nem kívánnak sok etetőanyagot, ügyet sem vetnek a mozgó csalira, s ez megnehezíti az úszós vagy etetőkosaras horgászatot.

A magas vízállású, zavaros folyókban csak a nagy domolykók és márnák jönnek ki táplálkozni. Ilyen helyeken az egyetlen jó módszer a nagy csali például földigiliszta vagy kolbász , nehéz akciójú horgászbot, erős zsinór, nagy horog és nehéz cseppólom használata.

Ólmos feeder botok
A cseppólmos parti horgászat igényeit kielégítették az olyan 2,7-3,0 méter hosszú egyes horgászbotok, amelyek utolsó gyűrűjéhez csavarmenettel erősíthető a swingtip vagy lengő spicc, esetleg egy állandóra szerelt quivertippel, azaz rezgőspiccel ellátott tartalék spicctag.

Az utóbbi időben terjedőben van a különböző hosszúságú és akciójú feeder bo-tokból álló készletek használata a cseppólmos horgászathoz. Mindegyik bothoz két vagy három, eltérő merevségű, betolható spicctag tartozik. A bot akciója az ólom és az etetőkosár méretét határozza meg minél nagyobb a terhelés, annál erősebb a bot akciója. Ugyanez érvényes a dobásra is: a bot hossza a dobás távolságától függ minél nagyobb a távolság annál hosszabb a bot. Ugyanez érvényes a rezgőspicc kiválasztására is: a sodrás sebességéhez kell igazodnia. A lágy quivertipek a félénk kapások jelzésére szolgálnak álló vagy lassú folyású vizeken. A merevebbek jobban ellenállnak a sodrásnak, ezért a gyors vizeken használják őket.

A betolható quivertipek jobbak a csavar-menetes quivertipeknél és a swingtipeknél, mivel nem módosítják a bot akcióját dobásnál és a hal fárasztásánál. Különösen ez utóbbiak nehezítik meg a dobást, mert néha a spicctag köré tekerednek.
Mindennek dagára sok horgász azt tartja, hogy bodorkák és dévérkeszegek horgászá-sánál az állóvizeken a kisebb ellenállású lengő spiccek a rezgőknél is jobban jelzik a kapást.

A horgászbot kiválasztása

Ha különféle típusú vizeken horgászol, szerezz be egy feeder botkészletet a cseppólmos horgászathoz. Ha viszont csak néhány kiválasztott típusú horgászhelyen horgászol, nincs szükséged annyiféle botra. Könnyű akciójú botok a 2,7-3,3 méter hosszú, betolható picker botokat állóvizeken és lassú sodrású folyókon használd, a parttól 40 m távolságig. Kicsi, gyors folyókban, és partközeiben az erős sodrású, nagy folyók-ban is horgászhatsz ezekkel a botokkal. Ez a horgászbot közel áll a klasszikus, többfunk-ciós, parti horgászbothoz, és kielégíti a parti horgászat igényeinek nagy részét. Ezekhez a horgászbotokhoz 0,9-1,4 kg szakítószi-lárdságú főzsinór, 0,34-0,9 kg-os előke, 21 grammnál nem nagyobb cseppólom és kis etetőkosarak illenek.

Közepes akciójú horgászbotok a 3,3- 3,6 m hosszú (betolható, rezgő spiccekkel kiegészíthető) feeder botokat 40-60 méter távolságra való horgászásnál használd álló és lassú folyású vizeken, valamint közepes, gyors folyású folyókon. Ezzel a bottal ered-ményesen vághatsz be nagy távolságra való horgászásnál is az állóvizeken és lassú folyású folyókon. Ezekkel a botokkal a gyors folyókon is a lehető legtöbb zsinórt a víz felett tudod tartani, ha botod bottartón vagy függőleges helyzetben van. Ehhez a bothoz minimum az 1,4-1,8 kg szakítószilárdságú zsinór, és 0,45-1,4 kg szakítószilárdságú előke a megfelelő, a cseppólom 14-43 g súlyú, az etetőkosár pedig inkább közepes legyen.

Nehéz akciójú botok a széles és gyors fo-lyású folyókban 3,3-3,6 méteres, nehéz ak-ciójú ún. heavyfeeder botokkal horgászhatsz a legeredményesebben. Rendszerint két spicctagjuk van: az egyik állandóra szerelt merev quvertippel, a másik egyszerű spiccel. Az ilyen típusú horgászbotokhoz a 2,7 kg körüli szakítószilárdságú főzsinór, 0,9-1,8 kg körüli előke, 28-85 gramm súlyú cseppólmok és etetőkosarak illenek. Az ólom és az etetőkosár súlya miatt a halak maguk akasztják meg magukat. Ahogy változtatják helyzetüket, félreérthetetlenül jelzik a kapást.

Az Arlesey-cseppólmok

A parti horgászmódszerben az Arlesey- cseppólmok felbecsülhetetlen értékűek. Az 50-es években Dick Walker által feltalált áramvonalas alakú, karabinerrel ellátott sú-lyokkal sokkal könnyebb dobni, és ritkán gabalyítják össze a damilt. A horgászboltokban manapság kapható legváltozatosabb formájú cseppólmok mind az Arlesey cseppólom továbbfejlesztett változatai.
Korábban a parti horgászok csak átfúrt golyókat és szögletes súlyokat használtak. Az volt azonban a fő hibájuk, hogy nem voltak áramvonalasak. Felfűzés után gyakran ösz- szegabalyították a zsinórt, kapáskor pedig nagy volt az ellenállásuk.

A különböző típusú vizekben való horgászathoz egész készletre van szükség 3,5 g, 7 g, 14 g, 21 g, 28 g, 43 g, 57 g és 85 g súlyú cseppólmokkal.
A cseppólom kiválasztásakor több szempontot is figyelembe kell venni, így a horgászbot teherbírását, a tervezett dobások hosszát, a kiválasztott horgászhelyen a víz áramlásának erejét, és az adott napon várható szélerősséget, ami megakadályozhatja, hogy túl könnyű ólommal pontosan dobj.

Cseppólmos szerelékek

A cseppólmos szerelék legyen a lehető legegyszerűbb, hogy elkerüld a zsinór összegubanco- lódását. A két legalapvetőbb a páternoszter és a csúszó szerelék. Az álló és lassú folyású vizeken, óvatos halak fogásakor eredményesebb a páternoszter szerelék, mivel kisebb ellenállást fejt ki. A damilon csúszó szerelék a gyors folyású vizekre és a bátrabb halak, például domolykók és márnák horgászására alkalmasabb.
A páternoszter sebészcsomóval köss a főzsinórhoz annak végétől 90 cm-re egy 15-20 cm-es damildarabot, élőkét. A főzsinór végét ütközőcsomóval kösd az előke hurkához. A karabinert is ütközőcsomóval kösd az oldalzsinór végéhez, így könnyű változtatnod az ólom nagyságát, vagy etetőkosárra cserélned azt.
Az előke hosszát a halak táplálkozásának módjától függően szabályozhatod. Minél óvatosabbak, annál hosszabbnak kell lennie, mert így a csalit felvevő hal kisebb ellenállást érez.

A csatornákon és igen sekély vizeken a főzsinór végétől 2,5-5 cm-re felkötött, 2,5- 5 cm-es oldalzsinórral kezdd. Az előke 30 cm és ne a szokásos 45 cm legyen. A csúszó szerelék fűzz fel egy karabineres csúszó gyöngyöt a főzsinórra és közvetlenül mögé tedd a rögzítő műanyag védőjét. A főzsinór végét ütközőcsomóval kösd az előke hurkához, majd kapcsold a cseppólmot a karabinerhez, a védőt állítsd az ütköző közelébe. A cseppólom és a horog közötti távolságot az ütközőnek a zsinóron való fel- vagy lecsúszta- tásával hosszabbíthatod vagy rövidítheted.

Ütköző helyett két 4-es sörétet is használhatsz. Azért kell kettő, mert az egyik lecsúszhat a zsinórról. Ha a szükség lecsúszhat a zsinórról. Ha a szükség úgy kívánja, feltehetsz még söréteket, vagy leveheted azokat.

A horgászbot helyzete

A leghatározottabban a csalihoz képest derékszögben álló rezgőspicc jelzi még a legóvatosabb kapásokat is.A gyors folyású vizeken igyekezz minél több damilt a víz fölött tartani, dobj hát a sodrás irányába, a bottartót pedig úgy állítsd be, hogy a bot vége 45 fokos szögben felfelé álljon a folyó fölé. Az álló és lassú a folyó fölé. Az álló és lassú folyású vizeken érdemes gondoskodni arról, hogy a bot vége védve legyen a széltől, hogy észlelhesd a legóvatosabb kapásokat is.

Ugy állítsd fel horgászbotodat, hogy az párhuzamos legyen a talajjal és a vízfelszínnel.




A cikkhez tartozó 8képmegtekintéséhez regisztrációra van szükség.


Szerző: Forrás: Megjelent:
danisoad amatorhorgaszok.hu 2011-01-06 18:44:59

 

A szerző további tananyagai:

  • Rengeteg féle wobbler kapható, gyűjtésük már önmagában is hobbivá válhat. Mindenesetre olyan wobblereket vásárolj, melyeket biztos, hogy ki tudsz használni a horgászat során

    Wobblerek csukázáshoz

    A wobblerek megszámlálhatatlan színben, alakban és méretben készülnek. Ahol az egyik nem válik be, a...

  • Azt hihetnénk, hogy a halak nem képesek lenyelni egy ilyen nagy csalit, de a nagy szájnyílású fajták (pl. márnák, pontyok, fejes domolykók) számára ez egyáltalán nem jelent nehézséget.

    Harmatgiliszták, kisebb és nagyobb trágyagiliszták

    A giliszta az egyik legeredményesebb, legsokoldalúbb, könnyen hozzáférhető csali. Nyári záporok u...

  • A kereskedelemben különféle ízesítő anyagok kaphatók por vagy folyadék formájában. Egy részük olyan kellemes illatú, hogy ehetőnek tűnik. Egyszerűen kísérletezni kell, hogy megállapítsuk, melyik is a leghatásosabb.

    Színezett csontik

    A színezetlen és ízesítetlen csontik gyakran hatásosak, de jobb eredményt hozhat, ha rikító, ízletes...

  • Ezt a kis bodorkát egy db kukaccal, 21-es horoggal sikerült kifogni.

    Csontik (légylárvák)

    Szinte minden halfajta kiválóan kap a rovarlárvákra. Minden bizonnyal éppen ezért használják a profi...

  • Fickling, az egyik legjobb és legnépszerűbb angol csukázó, visszaengedi a vízbe a jól megtermett szépséget. A hal a jól bevált csalira, a döglött kishalra kapott. Bánj jól a halakkal, óvatosan vedd le őket a horogról, és minél előbb engedd vissza a vízbe.

    Csukázás élettelen csalihallal

    Az élettelen kishallal vagy halszelettel való csukázás nem a legelterjedtebb módszer kis hazánkban....

  • Minél nagyobb a hal, annál erősebb, ezért hagynod kell, hogy kifáradjon a küzdelemben.

    Az úszos horgászat alapjai

    Ha már megvetted az alapfelszerelést, természetesen azonnal fogni is szeretnél valamit. Csak lassan ...

  • Az úszózás a horgászat nagyon kellemes módja, de a sikert csak a megfelelő felszerelés biztosíthatja.

    Uszós felszerelés

    Nagy élvezet az a látvány, amikor az úszó élénk színű bóbitája elmerül a vízben, ha a hal éppen kap...

  • Az árvaszúnyoglárva az elképzelhető legjobb csali dévérre és bodorkára. Fontos, hogy a horgot közvetlenül a lárva fejénél szúrjuk be, és 1-2 cm-rel az aljzat fölött horgásszunk úgy, hogy a lárva egy kicsit hozzáérjen a talajhoz.

    Szúnyoglárvák

    Nagy árvaszúnyoglárva a horgon és kis szúnyoglárva "dzsóker" az etetőanyagban: az eredmény egy teli...

  • A bábok és a lárvák szétválasztásához egy olyan szita kell, amit fel tudsz tenni az edény peremére, ne szórj egyszerre túl sok kukacot rá, mert a lárvák nem fognak tudni könnyen átmászni a lyukakon.

    Bábok aranya

    A csontival ellentétben a bábok nem mozognak a horgon. Ennek ellenére a halak egyenesen odavannak ez...

  • A darált hús és a zsemlemorzsa keverékének olyan állagúnak kell lennie, hogy golyókat gyúrhass belőle, és azok ne essenek szét. Az olcsó darált húsban meglehetősen sok a zsír, így a belőle készült etetőanyag feljöhet a víz felszínére. Az erősebb sodrású vizeken kaviccsal vagy agyaggal le kell súlyozni, különben kisodródik a horgászvízről.

    Egy jó darab marhahús

    Ha domolykózni készülsz, egy nappal korábban menj el a henteshez, ahol olcsó és kiváló csalit vásáro...

  • Ez a gyönyörű compó kenyérgyurmára kapott. Talán éppen ez a csali a leghatásosabb a nagy compókra és bodorkákra. A hal világos zöldessárgás színe arra utal, hogy tiszta tóban élt.

    A kenyérgyurma

    Századunk első felében ezzel a sokoldalú és könnyen használható csalival sokkal több halat fogtak, m...

  • A pontyok nagyon szeretik az úszó csalit, különösen a kutya és macskaeledelt nomeg a kenyérhéjat. Könnyű meglesni a pontyokat, mert állandó útvonalakon mozognak. Rendszerint visszatérnek oda, ahol egyszer már jártak.

    Uszó csalik

    A felszíni horgászat nagyon élvezetes, mert szinte a kezedben érzed a zsákmányt. Ha csendesen és óva...

  • Egy marék bab minden pontyot csalogat. A fenéken szétszóródott színes magvak jól látszanak, és gyorsan felkeltik a halak érdeklődését.

    Babbal, borsóval pontyokra, compóra

    Bár a babot és a borsót sokan tartják közepesen hatásos csalinak, nem egyszer sok pontyot és compót ...

  • Érdemes összeszedni még a darázsfészek üres, papírszerű külső darabkáit is. Összezúzva, leforrázva és kenyérmorzsával összekeverve kiváló etetőanyag lesz belőle a domik számára.

    Amikor a darázs még nem szúr

    A darázslárva kiváló, de ellentmondásos csali. Gyűjtése csak felnőtteknek való foglalatosság, ám kör...

  • Andy Little egyike azoknak a horgászoknak, akiknek a pontyozás mai nagy népszerűségét köszönheti. Több közkedvelt horgászkönyv szerzője, és mindig nagyon szívesen vállalkozik új ötletek bevezetésére. Andy több 13 kg fölötti pontyot fogott, mint bárki más.

    Téli pontyok

    Egy nagyon hideg napon Andy Little, a híres pontyhorgász szétrakja felszerelését Angliában a Rocla t...

  • Motorozás közben, újabb horgászhelyünk felé hajózva ismét rázendített az eső. Elkél ilyenkor egy jó, vízhatlan öltözet. Az égi áldás valamelyest lehűtötte a levegőt is, nem árt, ha a kabát alatt van meleg pulóver.

    Süllőkirály balinokkal

    Bokor Károly a Magyar Horgász munkatársaként, több könyv szerzőjeként, nem csak hogy elismert szakte...

  • Neville Fickling kapitális példányok fogásáról híres, fogott már brit rekorder csukát és süllőt is. A Csukahorgászok Klubjának titkára volt egy ideig. Jelenleg néhány csukás és pontyos horgásztó kezelője.

    Csukák a kavicsbányából

    A vízzel telt kavicsbányagödrökben a csukák nagyra nőnek. Ősszel Neville Fickling ezeket a ragadozók...

  • John Watson az egyik legjobb brit horgász. Horgász szaktanácsadóként és horgászvezetőként meg lehet rendelni egy egész napos horgásztúrát a társaságában.

    John Watsonnal a mocsárvidéken

    Ha ragadozókra akarsz horgászni a szálegyenes csatornákban, számolnod kell bizonyos kockázattal. Rit...

  • A speciális csúzli nélkülözhetetlen, ha víztározókban és más nagy állóvizeken, a parttól távol akarjuk a dévéreket etetni.

    Az általános etetőanyag

    A horgászboltok egyre többféle kész etetőanyagot kínálnak. Összetételük nagyjából megegyezik, igazi ...

  • Ha gyors folyású folyón használsz fenekező szereléket, támaszd botodat változtatható magasságú bottartóra. így a zsinór a víz szintje fölé emelkedik, és a víz nyomása nem fogja befolyásolni a rezgő spicc érzékenységét. Ez a bodorka nyitott etetőkosárral került horogra.

    A fenekezés akciója

    Van már az úszó nélküli horgászáshoz szükséges felszerelésed. De, vajon tudod-e használni? Feneke...

  • A több, mint egykilós vörösszárnyú keszeg visszakerül a vízbe, hogy később újból megküzdhessen a horgásszal. Mielőtt visszaengednéd a halat, igyekezz minél közelebb menni a parthoz, még ha ez nem is mindig egyszerű.

    Hogyan bánjunk a kifogott hallal

    Kifogtad a halat, de ez még nem minden. Megfelelően is kell bánnod vele. Rossz fényt vet a horgászra...

  • Sok horgász megfeledkezik arról, hogy úszós szerelékkel is jól lehet pontyozni, pedig ezt még nagyon fiatal horgászok is tudják bizonyítani.

    A ponty horgászata, az első kihívás

    A pontyozást kisebb példányokkal érdemes kezdeni. íme néhány jótanács az újoncoknak. A pontyozók ...

  • Az insert típusú wagglerek kiválóan jelzik az óvatos kapásokat. A képen látható modelleknek a horgászhely látási viszonyaihoz igazodó cserélhető antennáik vannak.

    A sokoldalú waggler

    A wagglerrel messzire tudod bedobni a szereléket, könnyű lesúlyozni, álló és folyó vizekben egyaránt...

  • Így működik a zárt etetőkosár. A csontik a kosár oldalán lévő nyílásokon át kijutnak az etetett helyre.

    Az etetőkosár használata

    A sikeres horgászat titka a horgászhely rendszeres etetése. Az újabb és újabb adag élelem a kiszemel...

  • Ez a szerencsétlen feketerigó egy eldobott damildarabba gabalyodva, hosszú szenvedés után pusztult éhen.

    A horgászás etikája

    A horgászat a szabadidő eltöltésének egyik legnagyszerűbb módja. A horgászok tudatlansága és önzése ...

  • Az úszó zsinórnak jól kell látszania a víz felszínén így könnyebb észrevenni a kapásokat. A zsinór színe rendszerint nem zavarja a halakat.

    Legyező zsinórok

    Sok, különféle célra alkalmas legyező zsinór létezik. Érdemes megvizsgálnunk őket közelebbről. A ...

  • A Nyáron érdemes a kiegészítő súlyozás sörétjeinek egy részét közvetlenül a waggler alapjához húzni, hogy a csali lassan süllyedjen a vízben, és ezzel arra ingerelje a halakat, hogy már a merülő csalira kapjanak.

    Folyóvízi wagglerezés

    A waggler minden folyóvíz mellett az egyik legjobb barátod. Ha folyóra mégy horgászni, mindig vig...

  • A hal helyes szákba tevése A szák szája közel van a vízhez. A kiemelő szákból kivett hal finom mozdulatokkal kerül át a tartóba

    Haltartó szákok

    Ha életben akarod tartani a kifogott halakat, felelős vagy a tárolásuk körülményeiért is. A körülmén...

  • Az olyan harcias pontyokhoz, mint ez a termetes tükrös, vastag húsú, nagy horogra és erős kötésre van szükség.

    Horgok

    Gyakran találkozunk azzal a véleménnyel, hogy a horog a horgász felszerelésének legfontosabb eleme. ...

  • Horgászás megérzéssel: a horgász a sűrű növényzet között a kis folyón igyekszik kézzel érzékelni a kapásokat. Jó módszer ez a kereső horgászathoz, amikor gyakran változtatjuk a helyünket.

    Kapásjelzők

    Ha meg tudnánk lesni a halat kapás közben, a legkisebb nehézséget sem okozná, hogy a megfelelő pilla...


  • Az úszos horgászbot

    Az a jó horgászbot, amelyik bedobáskor, bevágáskor és a hal kiemelésekor egyaránt kiállja a próbát. ...

  • A horgász hosszú rakós botjával rövidített szerelékkel a csatorna túlsó partjánál horgászik. Igy teljes egészében vezetni, irányítani tudja az úszót.

    Horgászás rakós bottal

    A rakós botos horgászat rövidített szerelékkel egyre népszerűbb. ÁItalában mindenki tisztában van...

  • Egy nagy domolykó vándorol a szákba. A nem túl jó minőségű zsinór a maximális terheléstől éppen ilyenkor hagyhat cserben.

    Zsinórok és előkék

    A zsinór minden horgászfelszerelés alapvető része. Helyes megválasztása gyakran meghatározza a horgá...

  • A horgász tudta, hogy a túlsó part közelében a vízre hajló ágak alatt ott kell lennie egy márnának vagy domolykónak. Nem volt más dolga, mint a halak feltételezett állása felé vezetni a csaliját.

    Görgetős fenekezés

    Ezzel a technikával még egy kényelmetlen állásról is jól lehet horgászni. A márnák, domolykók, bodor...

  • A Balsafából és varjútollból saját kezűleg készített Topper Haskins úszók. A fő súly egy áramvonalas sorozat BB sörétekből. A kis létrára tekerve mindig kéznél vannak.

    Balsafák és Avonok - a víz táncosai

    Ha a körülmények olyanok, hogy kicsit jobban le kell súlyozni a szereléket, a balsafák és az Avonok ...

  • Csaknem minden waggler használható csúszó úszónak, ha önsúlyos, és két AAA ólomsörét szerelhető melléje állítják a módszer szakértői. Ez a gyönyörű dévér is igazolja ezt az elméletet.

    Csúszó úszós horgászat

    Sok horgász kedve elmegy a csúszó úszóktól, amikor az első próbálkozásoknál összegubancolja a zsinór...

  • A dévérező türelmesen várja a kapást a tó sekély öblében. A nagy tavak, például a Balaton, Velencei-tó, valódi paradicsomot jelentenek a dévérezők számára. A legeredményesebb módszer ezeken a vizeken is a lengő spicces fenekezés bőséges etetéssel.

    Dévérezes lengő spiccel

    A lengő spicc az utóbbi időben kezd visszatérni a divatba. Egyre több horgász jön rá, hogy álló víze...

  • A szabad dobás és a nagy halak okozta meglepetések ezek azok a próbák, amelyeket az orsónak hibátlanul ki kell állnia. Az utóbbi években az orsók technológiája az új anyagoknak köszönhetően villámgyorsan fejlődött. Az orsók gyártásához rendszerint grafitot használnak, mint például ennél a nyitott álló dobú peremfutó orsónál.

    Álló dobú peremfutó orsók

    A jól megválasztott orsó kiegyensúlyozza a horgászbotot és megfelel a kívánt horgászási mód követelm...

  • A meleg hónapokban a pontyok gyakran táplálkoznak a felszín közelében. Az úszó csali ellenállhatatlan csábítás még a ravasz bajszosoknak is.

    Pontycsalik

    Még a legtapasztaltabb és legóvatosabb pontyok sem tudnak ellenállni a víz tetején lebegő kutyaelede...

  • A jó pontyozó botnak elég rugalmasnak kell lennie ahhoz, hogy kellőképpen kirugózza a hal kirohanásait a part közelében. Minél kevésbé rugalmas a bot, annál erősebb zsinórra van szükség.

    Pontyozó botok

    A pontyozás a horgászat különleges ága. A gyártók nagyon sokféle botot kínálnak, de vajon melyiket é...

  • A horgászok régebben maguk csinálták úszóikat ez a stick úszók esetében nem is volt olyan könnyű. Ma minden jobb horgászbolt széles választékot kínál az úszókból is. A stick úszók alakjukról kapták a nevüket olyanok,

    Varázsvesszők (Stick Úszók)

    Folyóvízen gyakran vesszük kézbe a finomabb úszós botot. Eredményességünk viszont nagyban, függ attó...

  • Ennek a horgásznak egy szempillantás elég annak a megállapítására, hogy melyik wobblert és villantót hozta magával. Ez a szétnyitható horgászládák legfőbb előnye. Összecsukva ezek a ládák könnyen hordozhatók.

    A horgászláda

    A horgászok többsége külön dobozban őrzi kincseit. Aki rendet tart benne, nemcsak megkönnyíti magána...

  • Miután bedobtál a megfelelő helyre, merítsd a bot végét a vízbe, és tekerd meg gyorsan az orsót, hogy a zsinór, széltől védve, a víz alatt maradjon!

    Horgászás wagglerral

    Nehéz egyértelműen meghatározni, mi is a waggler. Az úszók egy speciális fajtája? Van-e egyedi teste...

  • A kicsi etetőkosarak akkor válnak be, ha a halak félénken kapnak. Ez a dévérkeszeg egy zárt etetőkosárral szerelt készség, gilisztával csalizott horgára kapott.

    Feeder etetőkosarak

    Etetőkosarat valamennyi békés hal horgászatához használhatunk. Segítségével hatékonyan és pontosan j...

  • A táncoló spicc (swingtip) rendkívül érzékeny kapásjelző, ezért sok horgász ezt használja legszívesebben az állóvizeken.

    Horgászás cseppólommal

    Az etetőkosarak elterjedése lassan kiszorítja az egyszerű parti horgászatot. Bizonyos helyzetekben a...

  • Wobblerek csukázáshoz

    2010-12-05 17:19:16 - A wobblerek megszámlálhatatlan színben, alakban és...
  • Harmatgiliszták, kisebb és nagyobb trágyagiliszták

    2010-12-05 17:34:23 - A giliszta az egyik legeredményesebb, legsokoldalú...
  • Színezett csontik

    2010-12-05 17:53:37 - A színezetlen és ízesítetlen csontik gyakran hatás...
  • Csontik (légylárvák)

    2010-12-05 18:00:30 - Szinte minden halfajta kiválóan kap a rovarlárvákr...
  • Csukázás élettelen csalihallal

    2010-12-05 18:11:39 - Az élettelen kishallal vagy halszelettel való csuk...
  • Az úszos horgászat alapjai

    2010-12-06 11:14:37 - Ha már megvetted az alapfelszerelést, természetese...
  • Uszós felszerelés

    2010-12-06 11:21:40 - Nagy élvezet az a látvány, amikor az úszó élénk sz...
  • Szúnyoglárvák

    2010-12-08 21:28:47 - Nagy árvaszúnyoglárva a horgon és kis szúnyoglárva...
  • Bábok aranya

    2010-12-08 21:56:06 - A csontival ellentétben a bábok nem mozognak a hor...
  • Egy jó darab marhahús

    2010-12-08 22:10:42 - Ha domolykózni készülsz, egy nappal korábban menj ...
  • A kenyérgyurma

    2010-12-08 22:36:01 - Századunk első felében ezzel a sokoldalú és könnye...
  • Uszó csalik

    2010-12-08 23:10:12 - A felszíni horgászat nagyon élvezetes, mert szinte...
  • Babbal, borsóval pontyokra, compóra

    2010-12-09 11:25:53 - Bár a babot és a borsót sokan tartják közepesen ha...
  • Amikor a darázs még nem szúr

    2010-12-09 12:15:42 - A darázslárva kiváló, de ellentmondásos csali. Gyű...
  • Téli pontyok

    2010-12-09 20:22:22 - Egy nagyon hideg napon Andy Little, a híres pontyh...
  • Süllőkirály balinokkal

    2010-12-09 20:51:03 - Bokor Károly a Magyar Horgász munkatársaként, több...
  • Csukák a kavicsbányából

    2010-12-09 21:14:22 - A vízzel telt kavicsbányagödrökben a csukák nagyra...
  • John Watsonnal a mocsárvidéken

    2010-12-09 21:34:01 - Ha ragadozókra akarsz horgászni a szálegyenes csat...
  • Az általános etetőanyag

    2010-12-10 11:00:35 - A horgászboltok egyre többféle kész etetőanyagot k...
  • A fenekezés akciója

    2010-12-10 11:22:45 - Van már az úszó nélküli horgászáshoz szükséges fel...
  • Hogyan bánjunk a kifogott hallal

    2010-12-10 11:35:09 - Kifogtad a halat, de ez még nem minden. Megfelelőe...
  • A ponty horgászata, az első kihívás

    2010-12-10 12:56:41 - A pontyozást kisebb példányokkal érdemes kezdeni. ...
  • A sokoldalú waggler

    2010-12-10 13:07:42 - A wagglerrel messzire tudod bedobni a szereléket, ...
  • Az etetőkosár használata

    2010-12-10 13:31:47 - A sikeres horgászat titka a horgászhely rendszeres...
  • A horgászás etikája

    2010-12-10 13:53:16 - A horgászat a szabadidő eltöltésének egyik legnagy...
  • Legyező zsinórok

    2010-12-12 21:19:39 - Sok, különféle célra alkalmas legyező zsinór létez...
  • Folyóvízi wagglerezés

    2010-12-14 19:24:23 - A waggler minden folyóvíz mellett az egyik legjobb...
  • Haltartó szákok

    2010-12-16 13:58:31 - Ha életben akarod tartani a kifogott halakat, fele...
  • Horgok

    2010-12-16 16:31:20 - Gyakran találkozunk azzal a véleménnyel, hogy a ho...
  • Kapásjelzők

    2010-12-16 22:10:54 - Ha meg tudnánk lesni a halat kapás közben, a legki...
  • Az úszos horgászbot

    2010-12-17 10:42:33 - Az a jó horgászbot, amelyik bedobáskor, bevágáskor...
  • Horgászás rakós bottal

    2010-12-17 19:15:29 - A rakós botos horgászat rövidített szerelékkel egy...
  • Zsinórok és előkék

    2010-12-17 19:44:10 - A zsinór minden horgászfelszerelés alapvető része....
  • Görgetős fenekezés

    2010-12-18 20:08:56 - Ezzel a technikával még egy kényelmetlen állásról ...
  • Balsafák és Avonok - a víz táncosai

    2010-12-18 20:29:30 - Ha a körülmények olyanok, hogy kicsit jobban le ke...
  • Csúszó úszós horgászat

    2010-12-18 20:51:46 - Sok horgász kedve elmegy a csúszó úszóktól, amikor...
  • Dévérezes lengő spiccel

    2010-12-18 21:03:02 - A lengő spicc az utóbbi időben kezd visszatérni a ...
  • Álló dobú peremfutó orsók

    2010-12-18 21:18:16 - A jól megválasztott orsó kiegyensúlyozza a horgász...
  • Pontycsalik

    2010-12-18 21:46:17 - Még a legtapasztaltabb és legóvatosabb pontyok sem...
  • Pontyozó botok

    2010-12-18 22:09:28 - A pontyozás a horgászat különleges ága. A gyártók ...
  • Varázsvesszők (Stick Úszók)

    2011-01-06 14:29:10 - Folyóvízen gyakran vesszük kézbe a finomabb úszós ...
  • A horgászláda

    2011-01-06 15:08:09 - A horgászok többsége külön dobozban őrzi kincseit....
  • Horgászás wagglerral

    2011-01-06 15:30:49 - Nehéz egyértelműen meghatározni, mi is a waggler. ...
  • Feeder etetőkosarak

    2011-01-06 18:17:10 - Etetőkosarat valamennyi békés hal horgászatához ha...
  • Horgászás cseppólommal

    2011-01-06 18:44:59 - Az etetőkosarak elterjedése lassan kiszorítja az e...


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned